Néhány évvel ezelőtt kerékpáros nyaraláson voltam - egyedül - Görögország északi részén, egy távoli hegyvidéki vidéken. Egy nap találkoztam az út szélén fekvő kutyával. Elhaladtam jó néhány elhullott állat mellett: kutyák, ló, juh, de ez a kutya életben volt.

Nagy kutya volt, valószínűleg juhászkutya. Úgy tűnt, hogy megfelelő formában van, de mozdulatlan volt. Nagyon forró nap volt, és egyáltalán nem volt árnyék. Sejtettem, hogy egy autó elütötte, bár vérnek vagy sebbel nem volt jele, legalábbis azon az oldalon, amelyet láttam.

Teljesen elvesztettem magam, hogy mit tegyek a kutya érdekében . Azóta gyakran gondolkodtam rajta, és nem is tudok elképzelni egy módot a helyzet kielégítő racionalizálására.

Nem volt segítség. Nincs forgalom az úton, hogy lobogjon. Valószínűleg egy órás lovaglás, mióta láttam lakóhelyet vagy embert, és fogalmam sem volt, milyen messzire kell utaznom, hogy többet találjak (ez hosszú útnak bizonyult).

A veszettség egy dolog, és féltem, hogy túl közel kerülök a kutyához. Nem volt nálam gyógyszer. Lehet, hogy szétvertem volna a kutya agyát, de nem tudtam rávenni magam erre. Egyáltalán nem volt mobiltelefon lefedettség.

Végül tovább bicikliztem, remélve, hogy a kutya gyorsan meghal, anélkül, hogy túl sokat szenvedne. De mindig rosszul éreztem magam a döntés miatt.

Van valami gondolata arról, hogy mit tehettem volna jobban, vagy akár egy ilyen nehéz döntés feldolgozásához, mint ez?